II IV. boncolgatás (Φ11)
A külső rögzítőrendszer fő klinikai indikációi
II-fokú vagy III-fokú nyílt törés
Súlyos gerinctörések és szomszédos ízületi törések
Fertőzött nem egyesülés
Ízületsérülés – az ízület ideiglenes áthidalása és rögzítése
Lágyszöveti sérülések és törések gyors I-stádiumú rögzítése
Súlyos lágyrész sérüléssel járó zárt törés rögzítése (fejlődő lágyrész sérülés, égés, bőrbetegség)
Boka rögzítése 11mm
Könyökrögzítés 11mm
Combcsont rögzítés 11mm
Kismedencei rögzítés 11mm
A külső rögzítőrendszer egyéb jelzései:
Arthrodesis és osteotomia
Korrekció a test tengelyeinek beállításához és a rossz testhosszhoz
A külső rögzítőrendszer szövődményei:
A csavarlyuk fertőzése
Scanz csavar meglazítása
Rögzítési sugár 11 mm
Szerviz fény
Sípcsont rögzítése 11mm
A külső rögzítés története
A Lambotte által 1902-ben feltalált külső rögzítőeszközről általában azt tartják, hogy ez az első "igazi rögzítő".Amerikában 1897-ben Clayton Parkhill volt az, aki elindította a folyamatot a "csontbilincsével".Parkhill és Lambotte is megfigyelte, hogy a csontba szúrt fémcsapokat a szervezet rendkívül jól tolerálta.
A külső rögzítőket gyakran használják súlyos traumás sérülések esetén, mivel lehetővé teszik a gyors stabilizálást, miközben hozzáférést biztosítanak a lágy szövetekhez, amelyek szintén kezelést igényelnek.Ez különösen fontos, ha a bőr, az izom, az idegek vagy az erek jelentős károsodást szenvednek.
Külső rögzítőeszköz használható a törött csontok stabilan és egy vonalban tartására.Az eszköz külsőleg állítható, hogy a csontok optimális helyzetben maradjanak a gyógyulási folyamat során.Ezt az eszközt általában gyermekeknél használják, és ha a törés feletti bőr megsérült.